Szereptévesztésben a 444: senki nem választotta meg őket

„Kaufmann Balázs, a 444.hu újságírója szerint a sajtó a nyilvánosságot és a választópolgárokat képviseli – ez azonban szereptévesztés. A média nem népképviseleti szerv, nem rendelkezik demokratikus felhatalmazással, így nem jogosult a nép nevében fellépni.

Nemrégiben a Schadl–Völner-per tárgyalása után Kaufmann Balázs, a 444.hu újságírója számon kérte Varga Judit volt igazságügyi minisztert amiatt, hogy az nem válaszolt az újságírók kérdéseire a tárgyalótermen kívül. Kaufmann úgy fogalmazott, hogy Varga »nem nekünk, a sajtónak, nem a nyilvánosságnak” beszélt, holott „a nyilvánosságot képviseli a sajtó, a választópolgárokat képviseli a sajtó«. E kijelentés nyíltan arra utal, hogy az újságíró a sajtó küldetését a közvélemény, sőt a teljes választóközönség képviseleteként értelmezte. Ez a felfogás azonban komoly szereptévesztésre világít rá, hiszen a sajtó munkatársai nem megválasztott képviselői a népnek, így formális értelemben nem tartozik feladataik közé a polgárok nevében történő fellépés vagy számonkérés.

A demokráciákban a politikai képviselet alapját a választások adják: a nép a közhatalmat döntő részben az általa választott képviselők útján gyakorolja. Magyarország alaptörvénye a népszuverenitás elvét vallja, miszerint minden hatalom forrása a nép, és a nép csak választott tisztségviselőin (illetve kivételes esetben közvetlen népszavazáson) keresztül gyakorol hatalmat. Ebből következően csak az rendelkezik demokratikus legitimitással a közérdek képviseletére, aki erre a választóktól felhatalmazást kapott – a parlamenti, EP vagy önkormányzati választásokon. A sajtó munkatársai ezzel szemben nem képviselők, hanem magánszemélyek, akik újságírói tevékenységüket üzleti vállalkozásként végzik. A sajtó nem egy államhatalmi ág, nem gyakorol közhatalmat. A médiának nincsen közjogi értelemben vett felhatalmazása arra, hogy a választópolgárok nevében eljárjon, még akkor sem, ha a köz tájékoztatását tűzi ki céljául.

A sajtó nem rendelkezik olyan demokratikus kontroll mechanizmusokkal, mint a választott politikusok (nincs választói elszámoltathatósága), ezért önmagát sem tekintheti a »demokrácia őrének« valamiféle hivatalos minőségben.

Felmerül a kérdés: ha a sajtó nem rendelkezik választói legitimációval, akkor mi alapján állítja, hogy »képviseli a nyilvánosságot«? Valójában az újságírók és médiatulajdonosok legfeljebb a saját közönségük érdekeit, illetve a mögöttük álló finanszírozók értékrendjét képviselhetik. Ez önmagában nem ördögtől való: a sajtószabadság keretében bárki alapíthat médiát, és bármely szerkesztőség szabadon képviselhet bizonyos értékeket vagy nézőpontokat. A médiapluralizmus révén pedig a társadalom sokszínű csoportjainak hangja juthat el a nyilvánossághoz. Ez azonban nem keverendő össze a választói felhatalmazáson nyugvó népképviselettel. Míg egy megválasztott képviselő a teljes településének vagy nemzetének érdekeit köteles képviselni, addig egy újságíró vagy egy szerkesztő elsősorban a saját szerkesztőségi irányvonalát szolgálja.

A hazai sajtóorgánumok egy része rendszeresen autoriter berendezkedéssel, sőt diktatúrával vádolja Magyarországot. A bírálatok visszatérő eleme, hogy a kormány – szerintük – felszámolja a fékek és ellensúlyok rendszerét, korlátozza a sajtószabadságot, és gyengíti a demokratikus intézményeket. Ugyanakkor e sajtóorgánumok gyakran saját magukat tüntetik fel a demokrácia letéteményeseiként, úgy hivatkozva önmagukra, mint »a nép hangjára« – mindezt bármiféle közvetlen választói felhatalmazás nélkül.

A 444.hu több írásában is kifejezetten diktatúraként vagy annak puhább változataként írja le a magyar államberendezkedést. A portál 2020-as cikkében, a Freedom House jelentésére hivatkozva, így fogalmaz: »Magyarország már nem demokrácia, hanem hibrid rezsim.« Egy másik cikkben a 444 a »spin diktatúra” kifejezést vezeti be Szergej Gurijev elmélete nyomán.

Ez a pozíció ellentmondásos. A demokrácia alapja a népszuverenitás, amely szerint a közhatalom gyakorlása kizárólag a választók akaratán, vagyis legitim, szabad választásokon nyugvó felhatalmazáson alapul. A sajtó – bármilyen fontos társadalmi szerepet is tölt be – nem választott testület, így sem politikai, sem jogi értelemben nem képviseli a választópolgárokat.

Ennek ellenére, amikor egyes médiumok saját álláspontjukat »a társadalom akarataként« állítják be, azt a látszatot keltik, mintha népi felhatalmazással rendelkeznének. Ezzel azt is sugallják, hogy a politikai döntéshozatal felett – választói kontroll nélkül – joguk van véleményformálói vagy erkölcsi felsőbbségi pozíciót betölteni. Ez egy olyan demokráciafelfogás, amely figyelmen kívül hagyja a választások elsődleges szerepét, és ehelyett egy informális, média vezérelt közéleti dominanciát próbál érvényesíteni.

Az ilyen megközelítés nem csupán alkotmányjogi szempontból aggályos, de torzíthatja a közéleti diskurzust is. Egy médiaplatform legitim módon kritizálhat kormányzati döntéseket – ez a sajtószabadság része. Azonban, ha önmagát a nép képviselőjeként tünteti fel, azzal már egy más típusú szerepbe lép: politikai szereplőként kíván működni, demokratikus elszámoltathatóság nélkül. A kérdés tehát jogosan vetődik fel: milyen demokráciafelfogás az, ahol a választások helyett önkéntes médiakijelentések döntenének a közakarat értelmezéséről? Ha a választások nem jelentenek legitimációt, hanem a véleményformálás monopóliuma válik a hatalom mércéjévé, az nem demokrácia, hanem informális véleménydiktatúra. A demokrácia lényege, hogy a polgárok időről időre szabadon dönthetnek képviselőikről – a sajtó pedig ezt a folyamatot követi, nem helyettesíti.”

Fotó: YouTube